Erdekhazassag vagy megsem?
6 resz
Ezután én is haza mentem
egyedül Sarahnak meséltem el a történteket. Az elkövetkezendő időben
Harryvel titokban találkoztam Daveröl pedig nem sok mindent hallottam. A
hétvégén pedig nagy felhajtást csináltak az esküvőröl de végül túl
éltük azt is most pedig néma csendben ülünk a repülőn éppen
Görögországba az *áll* nászutunkra.
-Dave, Dave megérkeztünk - ébresztettem Dave-et mert el aludt
-Máris itt vagyunk?
-Igen - Miután leszáltunk egy limuzinnal a nyaralói házhoz mentünk
kivülröl a ház csoda szép volt pont a tengerre látott hatalmas volt 6
szobás egy konyha egy nappali 3 fürdőszoba és sok más is van a
nyaralóba. Nos két hétig leszünk itt Davevel megegyeztünk két
különszobában alszunk a szobáink szembe voltak egymással.
Ma már
csak pihentünk de másnap elmentünk a partra sokat hülyéskedtünk
lögdöstük egymást a vizbe. Harryvel is sokat beszéltem meg skype-oltam.
Ma este Davevel elmentünk egy itteni esti buliba mikor oda értünk a
pultnál rendeltünk egy-egy italt és elmentünk táncolni hamar meg untuk
mert nem olyan jó zenék voltak na mindegy vissza mentünk a pulthoz és
vártuk az italunkat. Miközben vártuk az italt Davevel beszélgettünk és
közben oda jött hozzánk az egyik srác a bandábol és megállt elöttem és
rám nézett.
-Hát te ki vagy? - kérdezte rám villantva amúgy igen szép mosolyát. Már éppen válaszolni akartam de Dave megelőzött.
-Nem - mondta egyszerűen. Elkerekedett szemmel kapkodtam a fejem. Mi van??
-Csak azt akartam tudni......-Probálkozott tovább a srác
-Nem - ismételte Dave nyugodtan
A srác összehúzta a szemöldökét, és kérdőn méregetett aztán látva hogy
Dave felkészült a harmadik "nem" kimondására inkább elment egy másik
csajhoz.
-Ez mi volt??? - kérdeztem totál ledöbbenve
-Semmi csak
ismerem az ilyen eszementeknek az észjárását-felelte egyszerűen.
Davevel nem maradtunk sokáig inkább haza mentünk és beraktunk egy filmet
és azt néztük csináltunk popcornt meg egy csomó kaját egy darabig
horrort néztünk mig.....
ÁÁÁÁÁ- sikitottam
-Belle a frászt hozod rám-mondta Dave
-Bocsi - Ezután olyan történt amit nem is képzeltem volna Dave megfogta
a kezem és nem engedte el. Nagyon későn feküdtünk le reggel arra
ébredtem hogy Davevel egymás karjaiba aludtunk!!!! Miután felébredtünk
elmentünk reggelizni gofri piritós tojás meg narancslé volt reggelire.
Csendben ettünk mikor is Dave közölte hogy rosszul érzi magát és megy le
pihenni amúgy is nagyon ki volt pirulva amikor fel akart állni hirtelen
vissza esett.
-Te jó ég Dave jól vagy?-pattantam fel és oda mentem hozzá
-Persze jól csak nem érzem túl jól magam-mondta. A kezemet a homlokára
tettem csak úgy lángolt. Felmentünk a szobájába lefektettem és hivtam
egy orvost tiz perccel később már meg is érkezett. Engem kiküldött mig
Davevet vizsgálta az ujjaimat morzsolva fel alá járkáltam. Mikor nyilt
az ajtó rögtön ott termettem.
-Doktor úr hogy van?
-Nos
hőemelkedésen és gyomorrontáson kivül semmi baja - felelte- adtam neki
fájdalom csillapitót meg hagytam ott az asztalon a beteg borogatást
igényel.
-Értem és köszönöm
-Ha bármi baj van kérem hivjon
-Rendben viszlát- és bezártam az orvos után az ajtót kimentem a konyhába
egy tálba tettem vizet vettem mellé egy kendőt és indultam Davehez.
Egész nap cserélgettem a borogatást közben pedig felhivtam Harryt
érdekes állandóan én hivom a negyedik csörgésre felvette.
-Szia
-Szia
Mitcsinálsz?-kéedeztem
-Dolgozom-jött a válasz-te?
-Ápolom Davevet
-Mi? Miért?-kérdezte de nem aggodalommal hanem meglepetten
-Hát hőemelkedése és gyomorrontása van
-Értem
-Nem is érdekel?
-Nem annyira.Nekem mennem kell Belle szia
-Szia - letettem na ez a beszélgetés fura volt, ezután Saraht is
felhivtam vele is sokat beszéltem mondta hogy Harry mostanába az én
papirjaim felől érdeklődik.Mindenesetre nem mondom el neki hogy ezt
tudom. Reggel arra ébredtem hogy valaki piszkálja a hajam Dave volt mert
a melkasán aludtam el most is ott ébredtem. Felültem és a szemébe
néztem
-Köszönöm-mondta halkan
-Tudod hogy rám ilyesztettél? - meredtem rá de hamar kiestem a szerepemből
-Gondolom- felelte cinikusan. A nap hátra llevő részében DVD-zésseel
zene halgatással és pihennéssel telt. Másnap már csak pakolásztunk
rohangáltunk siettünk. Már a taxi is majdnem ide ért de még mindig
rohangáltunk a házban a cuccokért. Éppen kiléptem az ajtón amikor Davebe
ütköztem én majdnem hátra estem de a derekamnál fogva megtartott és
ahelyett hogy elengedett volna szorosan magához húzott és megcsókolt
amikor elengedett döbbenten a szemébe ő pedig az enyémbe nézett......
folytatas kovetkezik....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése